Ének és a zene

A “Százévesen egészségben” című könyv, Abházokról szóló része ihletett meg, hogy a mostani bejegyzést közzé tegyem.

A könyv 38. oldalán többek között ez olvasható: Abháziában a dalokat gyógyszer gyanánt használják.
Amikor megbetegszik valaki, a barátok és a rokonok az ágya köré gyűlnek, hogy osztozzanak vele a bajban. Tréfálkoznak, történeteket mesélnek, énekelnek és táncolnak. Ha valaki a halálra készülődik, csendesen dúdolnak az ágya mellett, és persze a gyászszertartáson is.
Úgy tűnhet, hogy az éneklésnek semmi köze sincs az egészséghez, de én úgy gondolom, igenis van.
Amikor az emberek ünnepelnek és élvezik az életet, lehetséges, hogy életigenlő üzeneteket küldenek a sejtjeiknek? Mindez talán segíthet megmagyarázni azt, hogy miért azok bizonyulnak hosszú életűnek mindenütt a világon, akik táncolnak, énekelnek és ünneplik a kibontakozó életet.

Ha belegondolunk tényleg minden ősi kultúrában használtak hangszereket énekkel kísérve, a betegek gyógyítására, melyek nem másak mint rezgések.
A mai modern kor embere már a biorezonanciás készülékeket használja a diagnózis felállításához és a kezelésekre is.
Mi a különbség? Sok esetben az eredményesség szempontjából semmi, csupán más köntösbe van öltöztetve a módszer.
A régi korok embereivel kapcsolatban viszont meg kell jegyezni, hogy ők még birtokában voltak annak az archaikus tudásnak, ami ösztönösen segítette őket a gyógyulás irányába, mellékhatásmentesen.
De gondolhatunk itt a beteg gyermekének az ágya mellett éneklő (és gyermekét simogató) édesanyára is, aki íjmódon biztosította csemetéjét szeretetéről, és hozott neki megkönnyebbülést, előbb szellemi, majd fizikai síkon.

Ezen gondolatok fényében ajánlom a figyelmükbe Dr. med. Mag. theol. Ryke Geerd Hamer újnak számító “dalgyógyászatát”.
Az eredmények magukért beszélnek!

Keresés: