Pszihoszomatikus nézet

1818-ban egy német orvos, Heinroth annak a nézetének adott hangot, miszerint a test megbetegedései voltaképpen pszihikai okokra vezethetők vissza. A tudományos körökben egyszerűen kinevették; nem mintha magától értetődő véleményt képviselt volna, hanem mert visszatetszőnek  tűnt a puszta feltételezés is, miszerint az úgynevezett pszihoszomatikának – ahogy ezt Heinroth  már akkoriban is nevezte – egyáltalán köze lehet az orvostudományhoz.

A látszat mögötti valóság felismerésének problémája korántsem új keletű. Mintegy 2400 évvel ezelőtt már Szókratész kijelentette, hogy “nem létezik a lélektől független, pusztán testi betegség”, majd Platón, a méltán híres tanítvány keserűen állapította meg: ” A betegségek kezelésében az a legnagyobb tévedés, hogy külön orvosok foglalkoznak a test, valamint a lélek bajaival, holott e kettő nem választható el egymástól.” Mind a mai napig egymástól elszakítva vizsgálják őket, hiszen nincsenek már orvos-papok, akik egykor a teljes embert tartották szem előtt, s hol van már a jó öreg háziorvos, aki betegeinek minden gondját-baját ismerte. Ehelyett egy-egy szakterületet ismerő specialisták léteznek – s persze részeredmények.
Ha feltételezzük, hogy egyáltalán létezhet pszihoszomatika, tudományos bizonyítékokat kell keresnünk rá. Vajon nem elég bizonyíték-e, hogy zavarunkban elvörösödünk, vagy sírva fakadunk, ha szomorúság ér? Örömünkben ujjongunk, s félelmünkben elsápadunk? Máskor meg inunkba száll a bátorságunk s égnek áll a hajunk. Amit lélekben átélünk, a test külső jelekben jeleníti meg. Ami a lelket foglalkoztatja, éppúgy foglalkoztatja a testet is, s hatása egyaránt lehet negatív vagy pozitív, okozhat betegséget és szenvedést, vagy egészségessé és boldoggá tehet.

Számos orvos még ma is elutasítja a pszihoszomatikát, mint az az orvos, aki egy kongresszuson így szólt kollégáihoz? “Valahányszor erről a pszihoszomatikának nevezett zagyvaságról hallok, felfordul a gyomrom.” Íme a pszihoszomatika tipikus esete!

Az életerő gátlásának következményei

Vizsgáljunk meg közelebbről egy cselekvési folyamatot, s rögtön kiderül: minden cselekvés egy gondolattal és elképzeléssel kezdődik. A gondolat és elképzelés hatására kerül sor másodikként a test vegetatív jellegű felkészülésére, mely például a vérnyomás emelkedésében, a vérkeringés felgyorsulásában vagy a pulzus szaporaságában nyilvánul meg. Harmadik lépésben a test fokozott idegtevékenységgel reagál. Mindez végül az érintett izmok aktivizálódásához vezet, melyek a tervbe vett cselekvést végrehajtják.