Nikola Tesla


Nikola Tesla

Ez a zseni megmutatta az emberiségnek a praktikus energia alkalmazásának lehetőségeit. Kutatásai nélkül világunk valószínűleg másképp nézne ki. Ő volt az, aki először alkalmazta a magas frekvenciájú áram használatát az emberi testben lévő mikroorganizmusok elpusztítására.
Laboratóriumi munkája alatt minden este csatlakozott egy berendezéshez, amellyel áttisztította a szervezetét. Magas frekvenciát használt ehhez, amelyről meg volt győződve, hogy képes mindent elpusztítani, amit az immunrendszer nem tud. Az alapos számításokkal alátámasztott elméletei szinte mindig beigazolódtak a gyakorlatban. Tesla úr képes volt kiszámolni pl. a rezgés sebességét és az erejét a magas házak acélszerkezetének lengésbe hozásához. Gyakorlatilag kétszer próbálkozott meg vele a megőrzött feljegyzések alapján, és az első kísérletnél gyártott hordozható generátort néhány perc használat után azonnal meg kellett semmisíteni, mert erős rengések fordultak elő az egész házban.

Ennek a generátornak az alapelve hasonló, mint a Zapper használat alapelve – fontos megtalálni a frekvenciát, amelyre a mikroorganizmusok “felhangolódnak” és aztán ezt a frekvenciát kell felhasználni ellene. Fokozatos mikroorganizmus rezgés növelés jön létre és azok egy idő után teljesen megsemmisülnek (szétroncsolódnak). Nikola Tesla zseni volt, aki az emberiségnek megszámlálhatatlan mennyiségű találmányt adott, melyeket a mai napig szinte változatlan formában használunk.
Nemsokára óriási mennyiségű újfajta energia fog megjelenni.
Nikola Tesla a 78. életévét elkezdve egy forradalmian új energia tervén dolgozik, és ugyancsak befejezéséhez érkezett a gondolatfényképez0 eljárása is.
Carol Bird írása Bizonyítva azt az állítását, hogy az ember teljesít0képességének és teljesítményének növekednie és nem csökkennie kell az évek számával, Nikola Tesla, a feltaláló, fizikus és egyike a világ legjobb elektromos szakemberének, belépve a hetvennyolcadik életévébe, tevékenyen belekezdett három vagy négy óriási tudományos tervbe.
Számosat ezek közül a találmányok vagy felfedezések közül a legtöbben csodának
tartanának, mivel Mr. Tesla már régóta egy olyan tudós, aki évekkel jár a kora el0tt, és akit a haladó elméletei miatt váltakozva hol “őrültnek”, hol varázslónak bélyegeztek.
Ahogy az emberek kigúnyolták Kopernikusz naprendszer elméletét, úgy gúnyolták ki a maradiak évekkel ezel0tt Tesla eredményeit a kozmikus sugarakkal kapcsolatban. Az úttör0t és felfedezőt – és Mr. Tesla mindkettő – mindig megbélyegzik a tömegek. Nikola Tesla magas termetével, lesoványodott, aszkéta arcán élénk szemeivel olyan arckifejezést mutatott, mint aki olyan nagy munkán elmélkedik, ami túl sok a legtöbb ember felfogóképességének, részben ismertetett egy általa évek kutatómunkája által felfedezett új és kimeríthetetlen energiaforrást, ami forradalmasítja a modern természettudományt.

Hogyan jöhetett rá erre? Mi a titka a kitűnő egészségének, szellemi frissességének, rendkívüli vitalitásának és akaraterejének hetvenhét évesen, abban az életkorban, amikor a legtöbb ember a napon ül bebugyolálva, vagy sajnos már a föld alatt fekszik?
Mr. Tesla a szülőatyja a váltóáramú energia átviteli rendszernek és a rádiónak, az indukciós motornak és a Tesla-tekercsnek.
Azon elképeszt0 új felfedezéseir0l kérdezve, amik közül az egyik a gondolatok lefényképezését illeti, és amelyik állítása szerint félelmetes társadalmi forradalmat fog hozni, azt nyilatkozta:
„Az első és legfontosabb felfedezésem egy új és eddig használhatatlan energiaforrás megcsapolására vonatkozik, ami az általam feltalált és alapvet0en újfajta gépekkel lett megvalósítható. Még nem vagyok felkészülve arra, hogy részletekbe bocsátkozzak, mivel még ellenőrizni kell azokat, miel0tt a felfedezéseimet hivatalosan is be lehetne jelenteni. Az alapjául szolgáló elvek kifejlesztésén több évig dolgoztam. Ami az energiafejlesztés gyakorlati mérnöki részét illeti, az alapberuházás viszonylagosan nagyon magas, de ha egyszer a gép már el lett helyezve, korlátlanul működőképes, és az üzemeltetésének költsége gyakorlatilag nulla. Az én generátorom felépítése a legegyszerűbb lesz, csak egy nagy rakás vas, réz és alumínium, álló és forgó résszel, amik speciálisan vannak összeállítva. Elektromosságot szándékozok el0állítani, és továbbítani azt az általánosan kiépített váltóáramú hálózatommal. Az egyenáramú hálózatot ugyancsak fel lehetne használni, ha a távvezetékek szigetelésének mindezidáig megoldhatatlan nehézségeit sikerül legyőzni. Egy ilyen, mindenhol elérhető energiaforrás számtalan olyan problémát orvosolhat, amivel eddig az emberi faj szembesült. Az én váltóáramú rendszerem képes 22.000.000 kW vízenergia hasznosítására, és már a világban mindenütt folyamatban vannak olyan tervek, amelyek megduplázzák ezt a mennyiséget. De sajnos nincs elegend0 vízi energia, hogy kielégítse a jelenlegi szükségleteket, ezért mindenhol a mérnökök és feltalálók azon dolgoznak, hogy felszabadítsanak további készleteket.”
Ezen kívül hozzátette, hogy az általa több éve kutatott újfajta energia a föld minden pontján, korlátlan mennyiségben elérhető lenne, és az ezt hasznosító gépezet több mint ötezer évig működőképes lenne. Mr. Tesla nem akar többet mondani ez ügyben, csak ha már az energia gyakorlati célokra is rendelkezésre áll. Ennek idejét azonban nem tudja megjósolni, talán néhány éven belül, tette hozzá.
Mr. Tesla ezek után számos tervér0l beszélt, amelyeken a fő munkája mellett, kikapcsolódásképpen dolgozott. Beszámolt egy olyan dologról, ami rendkívül drámai, és ami elragadja a képzeletet, és ami kétség kívül túl forradalminak t=nik a legtöbb ember számára. De nem szabad elfelejteni, ahogy Mr. Tesla is rámutatott, hogy a televíziót, a rádiót és a repülőgépet is kigúnyolták a kezdeti időkben. „Úgy vélem, hogy lefényképezhet0k a gondolatok”, jelentette be Mr. Tesla szenvtelenül, ugyanolyan hangon, mintha valaki az élet jelentéktelen dolgaiba belefeledkezve azt mondaná,
hogy elkezdett esni az eső. Mr. Teslát idézve: „1893-ban, bizonyos kutatásokkal foglalkozva, meggy0z0dtem arról, hogy a gondolat által létrehozott határozott képnek a visszahatás révén egy ugyanolyan képet kell létrehoznia a retinán, amit egy alkalmas készülékkel el lehetne olvasni. Ez vezetett el a televízió rendszeremhez, amit ez id0 tájban jelentettem be. „Az én ötletem az volt, hogy egy mesterséges retinát kell alkalmazni, a látni kívánt dolog képének a felfogásához, egy “látó ideget” és egy másik ilyen retinát a megjelenítés helyén. Ez a két retina számos kisméretű különálló darabkából, a sakktábla szerint lett volna elkészítve, és az úgynevezett látó ideg semmi más nem lett volna, mint magának a földnek egy része.
Az egyik saját találmányom lehet0vé teszi egyidejűleg és bármilyen zavarás nélkül több százezer különböző impulzus földön át való továbbítását, pont úgy, mintha ugyanannyi különálló vezeték állna rendelkezésre. Nem terveztem semmilyen mozgó alkatrész használatát – egy letapogató, szkennelő készüléket vagy egy katódsugárcsövet, ami egyfajta mozgó berendezés – aminek használatát az egyik előadásomban indítványoztam.
Tehát ha igaz lenne, hogy a gondolat képet vetít ki a retinára, akkor csupán ugyanannak a helynek a megvilágításán múlik a fényképfelvételek készítése, aztán a hagyományos, már rendelkezésre álló módszerek használatával a kép kivetítése a képerny0re. Ha ezt sikeresen meg lehet valósítani, akkor egy személy által elképzelt dolog olyan tisztán tükröz0dne a képerny0n, ahogy ki lett gondolva, és ily módon, az egyén minden gondolata láthatóvá válna. Az elménk így valóban egy nyitott könyv lenne.”
Azon felfedezésein kívül, amelyek az újfajta energia hasznosításával, a televízióval és a gondolatfényképezéssel foglalkoznak, Mr. Tesla dolgozik egy olyan rádió-adó megépítésén, ami a felhasználók számától függetlenül a legszigorúbb titkosságot biztosítja majd a vezeték nélküli kommunikációban, és emellett néhány fontos fejlesztést végez a molekuláris fizikában, amelyek forradalmasítani fogják a fémtant, és nagyban tökéletesítik majd a fémeket.
A legújabb tudományos felfedezéseinek kifejtése után Mr. Tesla a saját személyes energiaforrásáról beszélt, és arról, hogy 0 mit tekint az élet igazi értékének.
„Az emberi élet egyik legalapvetőbb igazságát érzékletesen fejezi ki az a francia közmondás, ami szabadon fordítva így hangzik: “Ha az ifjúkornak van tudása, ideje és energiája a cselekvésre”, mondta Mr. Tesla “az öregkori testi és szellemi állapotunk csupán annak igazolása, hogy hogyan töltöttük a fiatalságunkat. A mostani saját teherbírásomnak és életerőmnek az a titka, hogy fiatalkoromban olyan életet éltem, amit erkölcsösnek lehet nevezni.
Sohasem folytattam kicsapongó életet. Amikor fiatal voltam, jól megértettem ennek a francia közmondásnak a jelent0ségét, jóllehet kétlem, hogy akkoriban egyáltalán hallottam volna. De úgy látszik, hogy már egészen fiatalon jó értelmi képességekkel rendelkeztem,  ugyanis ha azt akartam, hogy néhány álmom valóra váljon, uralkodnom kellett a szenvedélyeimen és étvágyamon. Ezt szem előtt tartva, az életben elég korán elkezdtem fegyelmezni magam, kitervelve egy olyan életvitelt, amelyet a legtudatosabbnak és megvalósításra érdemesnek gondoltam.

Azóta mindennél jobban szeretem a munkámat, így természetes, hogy addig kívánom folytatni, ameddig csak meg nem halok. Nincs szükségem szabadságra, vagy arra, hogy véget érjen a munkám. Ha az emberek olyan munkát választanának, ami megegyezik a természetükkel, a boldogság összes nagysága mérhetetlenül megnőne a világban.
Sokakat elszomorít és elcsüggeszt az élet rövidsége. Mi értelme van hát, megkísérelni bármit is megvalósítani?, mondják 0k. Az élet oly rövid. Sohase fogjuk megérni a munka befejezését. Nos, az emberek jelentősen meghosszabbíthatnák az életüket, ha tennének érte valamit. Az emberi lények sok olyan dolgot tesznek, amik egyenesen a korai halálhoz vezetnek.
Először is túl sokat eszünk, de ezt már korábban is gyakran hallottuk. Ráadásul nem megfelelő ételeket eszünk, és nem megfelelő folyadékokat iszunk. A legtöbb kárt a túltápláltság és mozgáshiány okozza, ami mérgezési állapotot okoz a testben, és lehetetlenné teszi a felgyülemlett mérgek kiürülését.
A jó életviteli gyakorlatomról és a diétámról kérdezett? Nos, az egyik, hogy bőségesen iszok tejet és vizet.
Miért terhelnénk túl azt a testet, ami minket szolgál? Csak kétszer eszek egy nap, és kerülök minden savasodást okozó élelmet. Csaknem mindenki túl sok borsót és babot eszik, aztán más étkek húgysavat és más mérgeket tartalmaznak. Én inkább a friss zöldségeket részesítem előnyben, halat és húst csak mértékkel és azt is ritkán eszem. A halról úgy tartják, hogy jót tesz az agyműködésnek, viszont nagyon erős savasító hatása van, mivel nagy mennyiségű foszfort tartalmaz. A savasodás a legrosszabb ellenség, amivel az öregkorban meg kell küzdeni.
A burgonya pompás eledel, és naponta legalább egyszer enni kéne. Értékes ásványi sókat tartalmaz, és (semlegesítő) tisztító hatású.
Hiszek a sok testmozgásban. Minden nap tizenkét, tizenhat kilométert gyalogolok, és soha nem megyek taxival vagy más járművel, ha van időm igénybe venni a saját lábhajtásomat. A fürdőkádban is naponta edzem magam, mivel úgy vélem, hogy rendkívül fontos. Meleg fürdőt veszek, amit egy hosszabb hideg zuhany követ.
Alvás? Alig alszok. Egy hosszú életű családból származok, ami viszont híres volt a rossz alvásáról is. Úgy hiszem, hogy elérem az elődeim rekordját, és legalább 100 évig fogok élni.
Az álmatlanságom nem aggaszt. Néha szendergélek egy órát vagy nagyjából ennyit.
Alkalmanként viszont, néhány havonta egyszer négy vagy öt órát is alszom. Aztán felébredek, töltve energiával, mint egy akkumulátor. Egy ilyen éjszaka után semmi sem állíthat meg engem. Óriási er0t érzek ilyenkor. Nem kérdéses, hogy egy ilyen alvás helyreállít, újjáéleszt, és növeli az energiát. De nem gondolom, hogy nélkülözhetetlen lenne a jó egészséghez főleg, ha valaki természeténél fogva rossz alvó.

Ma, 77 évesen, a jól szabályozott életvitel eredményeként, az álmatlanság ellenére rendkívül jó egészségnek örvendek. Soha nem éreztem magam jobban az életben. Energikus, erős és a szellemi képességeim teljes birtokában vagyok. Életem delén sem volt annyi energiám, mint amennyi most van. S0t mi több, problémáim megoldása közben az energiámnak csak egy töredékét használom fel, mivel megtanultam, hogyan kell megtartani azt. Az évek során megszerzett gyakorlat és tudás következtében a munkám sokkal könnyebb lett. A közhiedelemmel ellentétben, a munka könnyebb az öregebbek számára, ha jó egészségben vannak, mivel az évek alatt megtanulták, hogyan kell egy adott helyre eljutni a legrövidebb úton.”

 

Forrás:
Kocsis G. István: Nikola Tesla és az Univerzum titkai

 

Vissza a főoldalra…