Dr. Gaston Naessens ‹ Vitamind

Dr. Gaston Naessens


Dr. Gaston Naessens

Gaston Naessens, ma is élõ kutató, a 714-X nevű rák ellenes szérum és a “somatoscope” szuper finomságú mikroszkóp feltalálója, ami a maga 150 angström (15 nm) felbontásával közel azonos kategóriába sorolható Rife mikroszkópjaival. Naessens is meghökkentő felfedezésekre jutott. Kimutatott egy rendkívüli tulajdonságokkal bíró, parányi (szub-baktériumi) méretű, elektromos töltésû, élõ és szaporodó részecske-organizmust, amit somatid-nak (“kis test”) nevezett el. Szerinte ez az energia-kapcsolat az élõ és az élettelen világ között. (Szent-Györgyi Albert még a 2. világháború elött az “élet titkát” keresve azt mondta hogy a válasz bizonyosan az atomi méretekben, vagy más elektromos tulajdonságú atomi részecskékben lehet.)
A legmegdöbbentőbb az, hogy ezek a vérben levő szomatidok gyakorlatilag elpusztíthatatlanok. Magas hõre, bármilyen mértékű rádióaktív besugárzásra, mechanikai, kémiai roncsolásra szinte érzéketlenek! A hordozó közeg halála után is tovább élnek a földbe visszakerülve, bármilyen környezetben. Jelen vannak minden kőzetben, vízben, a levegőben, ki tudja talán ezer, millió, vagy akár milliárd évekig is, hiszen bármilyen őskövületben is kimutathatóak. Naessens szerint, ha a Marson valaha is volt élet, akkor a marsi kőzetekben is jelen kellene hogy legyenek. Ezek a szomatidok mintha az élet nélkülözhetetlen része lennének, mintha ezek nélkül élet nem is létezhetne. Normális körülmények között 3 fázisú alakváltoztató cikluson mennek keresztül egy egészséges testben, ami Naessens szerint létfontosságú a szervezet helyes működéséhez. Bizonyos körülmények megváltozásával, amikor a hordozó élõ szervezet legyengül, vagy destabilizálódik, akkor 16 fázisú cikluson keresztül fejlődnek nagyobb, baktériumi méretű formákká. A kiváltó ok tehát a test traumája, a legkülönfélébb okok miatt, például sugárzás, kémiai szennyezés, sokk, depresszió stb. (E 16 fázis egy megvásárolható szak-videón is megtekinthető.)

Naessens kifejlesztett egy rák-gyógyító terméket, ami az immunrendszerre hat, a neve 714-X. Ez a termék megerősíteni hivatott az immunrendszert, hogy az leküzdhesse a betegséget (rák, AIDS, stb). Tehát nem a cytolitic-os azaz cella-ölő ortodox módszeren alapul, hanem a test erejének megerősítése a lényeg, hiszen nap mint nap minden egészséges szervezet is találkozik és küzd le például rákos sejteket.
Naessens is a bírósági megidézések, iratok elkobzása, negatív ellen-kampány sorsára jutott, bár a 714-X-et bizonyos helyeken, ma is, sikerrel alkalmazzák. (további információ angolul)

Hatvan évnyi kutatás után Gaston Naessens bebizonyította, hogy ha az egyén egészséges, akkor a szomatidok egy három lépésből álló alakváltó cikluson mennek keresztül. Azonban az egyén immunológiai védőgátjait lelki tényezők – stressz, félelem, szegénység, önértékelés hiány, hirtelen érzelmi megrázkódtatás – vagy fizikai behatások, körülmények – alultápláltság, oltások, orvosságok, fluorid a fogkrémben, adalékanyagok, növényvédőszerek az élelmiszerekben, háztartási vegyszerek, speciális repülőgépekről nagy magasságból a lakosság szándékos mérgezése céljából titokban kibocsátott vegyi anyagok, mobiltelefonok stb.) lerombolhatják. Az ember szomatidjai ekkor az átalakulás 16 lépéses polimorfikus ciklusába lépnek, hogy a beteg emberre jellemző alacsonyabb minőségű szomatidokká váljanak. Naessens kísérletei azt is bebizonyították, hogy a szomatidok az információ-hordozók, közvetlenül megváltoztatják a DNS-t, és ezáltal képesek teljesen átprogramozni a testet.

 

Ahogyan láthatjuk, Béchamp felfedezéseit különböző országokban, különböző időben, sokféle háttérrel rendelkező tudósok többször bebizonyították. Az ember egészségi állapota az, ami kiváltja a mikrobák megjelenését és a polimorfikus elváltozásait annak, amit sokan sokféleképpen neveztek, Naessens például szomatidoknak. A kutatóknak a mikrobák származásával kapcsolatos következtetései (hogy kívülről vagy belülről jönnek) eltérnek, de sokuk egyetért abban, hogy hasznosak, és meghatározott céljuk van a betegség folyamatában. Abban is egyetértenek, hogy az ember immunológiai védelmi rendszerét, gátját bizonyos szerekkel, környezettel le lehet rombolni, hogy aztán maguk a betegségek könnyedén kiválthatók legyenek.

Forrás: Ghislaine Saint-Pierre Lanctot gondolatai alapján.
Ez Van Kiadó – Perszonokrácia sorozat: Egészség c. füzet

Rechts-Regulator

A szomatid vagy szimbionita elmélettel kapcsolatos a Rechts-Regulator, melynek kidolgozása nagy tapasztalatokon nyugszik, mely érinti az élet alapelveinek megértését is. Ahhoz hogy a Rechts-Regulator filozófiáját elmagyarázzuk, kérem egy rövid ideig gondolkodjon el az életről, illetve az élő szervezetéről.

– Az élet egy pontos rend szerint, azaz az összesség rendje szerint definiálható, mely a teremtéstörténetet tartalmazza
– Az élet leépülésen és fellépülésen alapszik, miközben az élő sejtek összes információja jelen marad. Erre a tény a magyarázat, hogy mind a 70 billiónyi sejtünk magában hordozza az összes örököltö információt
– Egy működő rendszer egy régen kipróbált renden alapszik, mely egy “harmónikus ismétlődésből” alakult ki
– Az ember alapprogramját egy pontos szabálymechanizmus vezeti
– A létezés nem statikus, hanem egy dinamikus folyamat, mely mindig új formát ölt

Ez a harmónikus összjáték azonban manapság gyakran különböző területeken kibillen az egyensúlyából. ennek oka a stresz, mozgáshiány, a környezetszennyezés, a helytelen gondolkodás és természetesen a “modern” táplálkozási szokások.

A döntő kérdés tehát így hangzik:
Hogyan tudjuk szervezetünket támogatni, hogy a szabályzórendszerünkte normalizáljuk?

A táplálkozás alapján ennek a kérdésnek a felmerülésével született meg a lépcsőzetes erjesztés, amely az élő szervezet elvén működik.

A speciálisan kiválasztott gyümölcsöket, dióféléket és zöldségeket egy pontosan betartandó erjesztési képletnek vetik alá.

Ennek a hosszadalmas, lépcsőzetesen erjesztési eljárásnak a célja:
– Természetes módon felnyitni az összetevők magas enzim és fehérje részét, valamint a bennük lévő szénhidrátot és a zsírtartalmat
– A felnyitások során egy folyadékot nyerünk, azaz a jobbra foduló tejsavat, mely megfelelő a testi miliőnknek
– Szabályozott ismétlődési elvek alapján fenntartani a lépcsőzetes felnyitások jó bio-felhasználhatóságát

A lécsőzetes erjesztés egy dinamikus erjesztési képlet, mely egy egészségvédőkoncentrátumot eredményez.

Összetevők: ivóvíz, citrom, datolya, füge, dió, kókuszdió, szójabab, hagyma, növényi glicerin, magcsírák, zeller, articsóka, köles, borsó, fűszerkeverék, sáfrány (mindezek ellenörzött termesztésből).

FONTOS!!! A Rechts-Regulat nem gyógyszer, hanem élelmiszer!
Egy szer az életből, az életért és az élő szervezetért!

Forrás: naturalp.hu

Vissza a főoldalra…